Amikor a gyerek nem teljesít jól az iskolában, sok szülő azt gondolja, hogy a gyerek nem igyekszik eléggé. Lusta, trehány, nem akar erőfeszítést tenni. Ha összeszedné magát és odafigyelne, akkor minden rendben lenne, mert okos gyerek és akár kitűnő is lehetne.

Érdekes elképzelés, hiszen a felnőttek is naponta küszködnek azzal, hogy tudják, mikor mit kellene tenniük és még sem teszik. Ráadásul egy felnőtt még azzal is tisztában van, hogy bizonyos erőfeszítés mekkora haszonnal járna a számára. Ha olyan könnyű lenne azt csinálni, ami a helyes, akkor az emberek ideális súlyúak lennének, mindenki sportolna, több nyelven beszélne, és még sorolhatnám mi minden jót és hasznosat tennének a maguk, családjuk és jövőjük szempontjából. A gyereknek ebben az értelemben nincs motivációja, csak a szüleinek a tanárainak akar örömet szerezni, az ő dicséretüket akarja kiérdemelni. Szívesen tanul, ha a dolog érdekes, ha sikereket ér el, amit mások is elismernek és a szülei büszkék rá. Ugyanakkor biológiai programja arra is készteti, hogy amiben nincs sikere, abba ne fektessen túl sok energiát, mert ez a túlélés szempontjából nem túl hatékony stratégia.

A gyerekek nem rosszak, és nem „direkt” nem figyelnek, felejtik el a leckét, rontják el a számolást, írnak csúnyán stb. Persze, ilyen is van. Ez azonban könnyen megkülönböztethető attól, amikor a gyerek következetesen ugyanazokat a hibákat véti. Gyanakodjunk akkor, ha a gyerek néha „ha akar” akkor tud szépen olvasni, írni vagy számolni, de ez csak ritkán van, többnyire hibázik. Ilyenkor ne mondjuk, hogy nem akar, vagy nem figyel, hanem kérdezzünk meg a gyereket és figyeljünk arra, amit mond. A gyerekek sokszor elmondják mi a problémájuk, csak a szülők ezt felülbírálják. Pl. a hét éves Bencétől kérdezem, hogy szerinte miért kell vele olyan sokszor veszekedni: „Azért mert az anyu olyan gyorsan beszél, hogy nem értem mit mond, vagy nem tudom megjegyezni, és mindig azt mondja rossz vagyok, és kiabál.” Az édesanya pedig azért hozta Bencét a vizsgálatra, mert engedetlen, figyelmetlen. „A hallásával biztos nincs gond, mert ha azt suttogjuk, hogy csoki azt mindig meghallja.” – mondja az anyuka. Szerencse, hogy Bence magatartása megijesztette a szülőket, ezért kérték a vizsgálatát. Így még az iskolakezdés előtt kiderülhetett, hogy Bencének ugyan jó a füle (az érzékszervi felveszi az információt), de a felvett ingert nem tudja megfelelően feldolgozni. Valóban sokszor nem érti a rosszul artikuláló és hadarva beszélő anyukáját.